Nincs is annál fontosabb, mint hogy lássuk gyermekeink felcseperedését és bolondozzunk az unokákkal!

A baj csak mással eshet meg, de velünk úgysem fog?

Magyarországon évente 15-16 000 közúti baleset történik. Súlyos személyi sérüléssel járó közúti balesetből pedig 4913 történt 2015-ben Magyarországon, amely 4,2 százalékkal haladta meg a 2014-es adatot.

A balesetek okozta kár pedig óriási: a rendelkezésre álló statisztikák alapján több százezer olyan család van évente, amely érintett valamilyen, személyi sérüléssel járó balesetben. A legnagyobb számban - nem meglepő módon - háztartási balesetek fordulnak elő hazánkban is, becslések szerint évente hozzávetőlegesen negyedmillióan szenvednek kisebb-nagyobb sérülést ezek nyomán.

Jóval kisebb számban fordulnak elő ugyanakkor munkahelyi, illetve közúti balesetek, ám a rendelkezésre álló statisztikák szerint számuk hosszú távon nem csökken, inkább lassan növekszik 2015-ben több mint 21 ezer, legalább három napos távolmaradást előidéző üzemi baleset történt. Az otthoni balesetek túlnyomó többsége a kisbaleset kategóriájába tartozik, vagyis nem igényel fekvőbeteg-ellátást. Ezeknél is kulcsfontosságú ugyanakkor az időfaktor, vagyis az, hogy a beteg a lehető legrövidebb idő alatt megfelelő ellátásban részesüljön.

Miért most beszéljünk róla?

Sajnos az emberek egy jelentős része nincs felkészülve váratlan eseményekre. Nincs vészforgatókönyvük, ezért nem tudják, mi lesz velük és a családjukkal, ha baleset éri őket. Bele sem gondolnak ebbe az eshetőségbe, mert nincs problématudatuk.

Aztán ha mégis ők kerülnek bajba, cselekednének, de ekkor már talán késő. Az egész életüket derékba törheti egy karambol, egy munkahelyi baleset. Ezért ma tegyünk azért, hogy velünk ez ne következhessen be.

Miben tud segíteni egy jól kidolgozott balesetbiztosítási megoldás?

Olyan esetekre készít fel, amikor család rendkívüli (esetleg élethosszig tartó) kiadásokkal szembesül, vagy csak épp egy időre esik ki a biztosított keresőképessége. Néhány száz forintos költségért balesetbiztosítási fedezetet, vagy épp baleseti műtéti térítést, illetve baleseti kórházi ellátás után járó napi térítést kaphatunk biztosítónktól.

A választható kockázati védelmek révén a baleseti fedezetekkel jórészt önmagáról gondoskodik a biztosított. Hiszen nincs is annál fontosabb, mint hogy lássuk gyermekeink felcseperedését és bolondozzunk az unokákkal!

Kiknek ajánljuk?

  • Akiknek kisgyermekeik vannak, s felelősen gondolkodnak gyermekük jövőjéről!
  • Akik családfenntartók, egyetlen vagy főkeresők a családban!
  • Akiknek hitelük van, vagy most készülnek kölcsönt felvenni!
  • Cégvezetők, vállalati döntéshozók!
  • Jól kereső alkalmazottak!
  • Vállalkozók!
  • Fiatal diplomások!
  • Elvált, gyermekeiket egyedül nevelő szülők!

Ez is fontos lehet?

Ezt a megoldást akár munkáltatód vagy vállalkozásod is finanszírozhatja, mert költségként elszámolható!

További life termékek

Egyéb termékeink

Casco biztosítás

Megnézem

Kötelező biztosítás

Megnézem

Lakásbiztosítás

Megnézem

Utasbiztosítás

Megnézem

Partnereink