A hazai közúthálózat sajnos meglehetősen elavult, ezért napjainkban is állandó veszély a kátyúkár, amely akár többszázezres kárt is okozhat az autóvezetőknek. Cikkünkben sorra vesszük, hogyan zajlik a kátyúkár bejelentése, ki a felelős a keletkezett károkért, milyen lehetőségek vannak a kátyúkár biztosítására, és mi az a kátyúgarancia.
A kátyúkárok felelősségének kérdése sajnos nem kifejezetten egyszerű, hiszen ez függ a körülményektől és az adott útszakasztól is. Általában a járműben okozott károkért, és az ezzel kapcsolatos esetleges személyi sérülésekért az adott út kezelője tartozik anyagi felelősséggel. Ha azonban a kár egy olyan útszakaszon következik be, amelyet úthibára figyelmeztető táblával elláttak, az útkezelő többnyire nem vonható felelősségre, hiszen ekkor a sofőrnek kötelessége kellő óvatossággal és alacsony sebességgel megközelítenie az útszakaszt. Hazánkban több közútkezelő hálózat is működik, illetve az önkormányzatok is működtetnek utakat, ezért a kátyúkár bekövetkezése után feltétlenül utána kell nézned, hogy az érintett szakasz kinek a kezelése alá tartozik. Általánosságban, lakott területen belül többnyire az adott önkormányzat, lakott területen kívül a Magyar Közút Zrt., Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalain pedig a Budapest Közút Zrt. az utak kezelője.
A kár bekövetkezését követően az első és legfontosabb dolgod, hogy húzódj a járművel biztonságos helyre, és hívd a rendőrséget. Addig is, ha azzal nem tartod fel a forgalmat és nem kockáztatod a saját épségedet sem, készíts fotókat a helyszínről, a kátyúról, a jármű sérüléséről, és ha a balesetnek voltak tanúi, érdemes elkérni az ő elérhetőségüket is. A rendőrség bevonása mindenképp ajánlott, ugyanis ők egyrészt segíthetnek a felelős közútkezelő felkutatásában, a tőlük kapott rendőrségi jegyzőkönyvvel pedig sokkal nagyobb eséllyel vezethet eredményre a káreljárás. Miután a kezedben van a jegyzőkönyv, írásban be kell jelentened a kárt az útszakasz kezelőjének, a bejelentéshez pedig a rendőrségi jegyzőkönyvet és a készült fotókat is csatolnod kell. A sérült alkatrészeket mindenképpen őrizd meg a káreljárás lezárultáig, ugyanis ezek is bizonyítékként szolgálnak.
Sajnos még ha nem is te vagy a felelős a kár keletkezéséért, kátyúkár esetén nem számíthatsz a kötelező biztosításodra, azonban jó hír, hogy a teljes körű CASCO biztosítás fedezheti a károdat, amennyiben annak mértéke meghaladja az önrész összegét. Ebben az esetben neked a CASCO szerződést kezelő biztosítónak kell benyújtanod a kárbejelentést, ők pedig később behajtják a kárt az illetékes közútkezelőn. Szintén megoldást jelenthet az úgynevezett kátyúbiztosítás, amely többnyire egy kötelező vagy CASCO mellé köthető kiegészítő biztosítás, és önrész nélkül téríti a kátyú okozta kárt, gyakran akkor is, ha az táblával jelzett szakaszon történik. Ne feledd, a rendőrségi jegyzőkönyv abban az esetben is hasznos, ha rendelkezel CASCO-val vagy kiegészítő biztosítással, ezért ebben az esetben is értesítsd a hatóságokat a kár bekövetkezésekor.
Egyes gumiszervizekben elérhető az úgynevezett kátyúgarancia, amely kiváló kiegészítése a gyártói gumiabroncs-garanciának, hiszen utóbbi ritkán vonatkozik a kátyú okozta sérülésekre. A kátyúgarancia keretei között többnyire teljesen díjmentes a sérült gumiabroncs cseréje, azonban ne feledd, hogy ez többnyire csak egy bizonyos időtartamig lehetséges. A kátyúgarancia a kátyú okozta károk mellett többnyire vonatkozik a különböző eredetű defektekre, rongálásra, valamint az útpadkára vagy járdára való felhajtás közben keletkezett károkra is, így feltétlenül érdemes élni vele. A garancia pontos feltételei szolgáltatónként változhatnak, ezért mindig ügyelj ezeknek az ellenőrzésére és betartására!