Kevés kellemetlenebb meglepetés van annál, mint amikor külföldi utazás során csak az irataid hűlt helyét találod – az pedig hab a tortán, ha ez közvetlenül a hazautazás előtt derül ki. A legfontosabb ilyenkor, hogy ne pánikolj: erre a helyzetre van megoldás, és úti céltól függően az is lehet, hogy nem kell emiatt elhalasztanod a hazautat.
Amennyiben olyan országban történik a baj, ahol Magyarország rendelkezik konzulátussal vagy nagykövetséggel, velük kell felvenned a kapcsolatot, ugyanis ideiglenes okmányt csak itt tudnak kiállítani. Ha ilyen intézmény nem található az úti célodon, bármelyik EU-tagállam konzulátusát vagy nagykövetségét felkeresheted, azonban ebben az esetben némiképp lassabb ügyintézésre kell számítanod. Természetesen ha rendelkezésre áll olyan okmány, amivel haza tudsz utazni (pl. csak a személyidet lopták el, de az útleveled megvan, vagy fordítva) nem lesz szükséged ideiglenes okmányra, azonban a rendőrségi és kormányhivatali bejelentés ekkor is fontos – erre rögtön kitérünk bővebben is.
A konzulátuson valamilyen formában igazolnod kell a személyazonosságodat az ideiglenes okmány kiállításához, például személyi igazolvánnyal vagy lakcímkártyával – ez meglehetősen problémás lehet, ha például a táskádat lopták el, amiben minden iratod benne volt. Ha egy irat sem áll rendelkezésre, a konzuli nyilvántartás alapján állapítják meg a személyazonosságot.
Az ideiglenes útlevelet jellemzően azonnal kiállítják az igénylés során, azt azonban hazaérkezés után le kell adnod bármelyik kormányablakban. Ha lopás vagy rablás történt, nagyon fontos, hogy az esetet bejelentsd a helyi rendőrségen – egy idegen országban ez stresszes helyzet lehet, azonban nyelvi akadályok esetén használhatsz fordítóprogramot, esetleg kérheted egy helyi lakos segítségét. A rendőrségi jegyzőkönyvet mindenképpen őrizd meg, ugyanis arra az utasbiztosításod vonatkozásában, illetve az állandó okmány pótlásánál is szükség lesz.
Az úti okmányod elvesztését vagy ellopását a kormányhivatal felé is jelezned kell, hivatalosan 3 napon belül, azonban ezt érdemes minél hamarabb megtenni – az okmányaiddal visszaélhetnek, ezért nagyon fontos, hogy az elvesztés tényét mielőbb rögzítsék a nemzetközi adatbázisokban. A bejelentést és a pótlás iránti kérelmet akár külföldről is beadhatod a Magyarorszag.hu felületén, személyi igazolvány és útlevél esetén egyaránt. Az elvesztett vagy ellopott okmányok pótlásáról – ha ezt online nem kérelmezted – hazautazást követően bármelyik kormányablakban vagy okmányirodában gondoskodhatsz, azonban ne feledd, hogy az új okmány kiállítása csak abban az esetben díjmentes, ha a kérelemhez csatolod a rendőrségi jegyzőkönyvet!
Ha repülővel utazol haza, szintén fontos lépés az okmány számának módosítása, amit általában a foglalási felületen, vagy a légitársaság ügyfélszolgálatán keresztül tudsz megtenni. Ha csak ideiglenes útlevéllel rendelkezel, nyugodtan megadhatod annak a számát is, a lényeg, hogy a rendszerben már ne az elveszett okmányod száma szerepeljen, azzal ugyanis már nem tudsz utazni.
Bár egy táska ellopását vagy útlevél elvesztését nem mindig lehet kikerülni, néhány egyszerű óvintézkedéssel egyszerűbbé teheted a vonatkozó adminisztrációt. Mindenképp hasznos, ha az EU-n belül is nálad van egy útlevél, amit célszerű a többi iratodtól eltérő helyen tárolni – így baj esetén lesz nálad egy B opció. Az úti okmányaidat szkenneld be vagy fotózd le, és az elektronikus formában és kinyomtatva is legyen nálad – ha biztosra akarsz menni, akár e-mailben is elküldheted magadnak és egy hozzátartozódnak, hogy vész esetén valakinél garantáltan kéznél legyen. Másolattal ugyan nem tudsz utazni, de a konzulátuson egyszerűbb dolgod lesz, ha ezt fel tudod mutatni.
Egy jól megválasztott utasbiztosítással többféle segítséget is igénybe vehetsz az okmányod elvesztése esetén: a biztosításod fizetheti a végleges okmány pótlását, sőt, akár a tolmács díját is. Ennek természetesen feltétele, hogy azonnal bejelentsd a biztosítónak a káreseményt, és eleget tegyél a szerződésben szereplő feltételeknek (pl. rendőrségi jegyzőkönyv).
Ezek mellett külföldi utazás előtt érdemes konzuli védelmet kérni, amely nemcsak nagyobb krízis esetén nyújt támogatást, de akár az elveszett okmányok pótlása is gördülékenyebb lehet, ha előre jelzed az utazás tényét – a bejelentést egyszerűen, online is meg tudod tenni a Konzuli Szolgálat weboldalán, ezért akárhova is utazol, érdemes élni a lehetőséggel.