Azoknak, akik az autós közlekedés helyett inkább a két kerék szabadságát választják, szintén gondoskodniuk kell a kötelező biztosítás megkötéséről. A motor kötelező biztosítása szerencsére hasonlóan egyszerű, mintha bármilyen más járműre kötnél, viszont ebben az esetben is fontos, hogy körültekintően dönts. Cikkünkből megtudhatod, hogyan köthető kötelező biztosítás motorra!
A kötelező biztosítás megkötése minden forgalomban közlekedő járműre kötelező, így személy- és tehergépjárművekre, egyes mezőgazdasági járművekre, segédmotoros kerékpárokra, pótkocsikra és természetesen motorkerékpárokra is. Azzal, hogy eleget teszel a kötelezettségednek és megkötöd a biztosítást, gondoskodsz arról, hogy károkozás esetén a károsult megkapja a neki járó kártérítést, így az összeget nem saját zsebből kell kifizetned. Mivel motorral is nagy károkat lehet okozni, a kötelező biztosítás megkötését már a jármű átírásakor igazolnod kell. Természetesen fontos, hogy különbséget tegyünk az egyes kategóriák között: motorkerékpárnak 50 cm3-s hengerűrtartalom és 45 km/h-s maximális sebesség felett minősül egy jármű, azalatt segédmotoros kerékpárról beszélünk. Utóbbiból két- és háromkerekű változat is létezik, azonban a négykerekű segédmotoros kerékpárokat már quadnak nevezzük, és egy külön kategóriát képviselnek. Ezekre a járművekre a motorkerékpártól eltérő szabályok vonatkoznak, ezért fontos, hogy biztosításkötés előtt tisztában legyél a jármű pontos típusával.
Jó, ha tudod, hogy motorra jellemzően olcsóbb a kötelező biztosítás, mint autóra, ezért nem kell drasztikus költségekkel számolnod. Ha motorkerékpárt vásárolsz, az adásvételi szerződés érvénybe lépésétől a jármű előző biztosítása érvényét veszti, így ahhoz, hogy forgalomban közlekedhess vele, közvetlenül az adásvételt követően meg kell kötnöd a biztosítást. Mivel a motorkerékpárok rendelkeznek rendszámmal, a biztosításkötés folyamata nem tér el a szokásostól, azonban érdemes tudatosan biztosítót választani, hiszen az ajánlatok között jelentős különbségek is lehetnek.
A különböző ajánlatok összehasonlításához egy motorkerékpár kötelező biztosítás kalkulátor a leghasznosabb eszköz, hiszen így egy helyen láthatod a biztosítók ajánlatait, és percek alatt, egyszerűen kiválaszthatod a legkedvezőbb ajánlatot. A kalkuláció során arra kell figyelned, hogy minden adatot pontosan adj meg (pl. modell, üzemanyag, össztömeg, a szerződő életkora stb.), és a kedvezményeknél minden rád vonatkozó lehetőséget pipálj be, hogy a lehető legpontosabb ajánlatokat kapd. A motorkerékpár biztosításának díját befolyásolja a bonus-malus besorolásod, ezért ha már korábban volt biztosításod motorra, kalkuláció során a bonus fokozatodat is meg kell adnod – első motor esetén pedig az „új belépő vagyok” opciót kell kiválasztanod. Ne feledd, az autód bonus besorolása nem befolyásolja a motor kötelező biztosításának díját, ugyanis a bonus kedvezmény csak azonos járműkategóriában vihető át.
Ha a kötelezettség ellenére nem kötöd meg a biztosítást, a jármű nem kerülhet a nevedre, és ha az eladó bejelentette a tulajdonosváltozást, 15 napon belül kivonhatják azt a forgalomból. Sajnos előfordulhat, hogy valaki megköti a biztosítást az átíráshoz, azonban ezt követően nem fizeti be a díjat, a szerződése pedig díjnemfizetéssel megszűnik. Ez nemcsak szabálytalan, de számos negatív következménnyel is járhat: amellett, hogy károkozás esetén saját zsebből kell kártérítést fizetnie, minden biztosítással nem fedezett napra fedezetlenségi díjat kell fizetnie. Közúti ellenőrzés esetén is gyorsan kiderül a turpisság, hiszen a hatóságok egy központi adatbázisból le tudják kérdezni a kötelező biztosítás érvényességét, ha pedig lebuksz, még egy szabálysértési bírságot is bezsebelhetsz. Láthatod, hogy nem érdemes kockáztatni: motorkerékpár esetén is mindig gondoskodj a kötelező biztosításról, és közlekedj felelősen!